2017-07-24
Úszó győri szökőkút
Újabb látványos attrakcióval gazdagodott Győr, átadták a Rába és a Mosoni – Duna találkozásánál elhelyezett különleges, úszó szökőkutat.

A Radó – sziget csúcsánál kialakított szökőkút nagyjából háromszáz négyzetméteres, legyező alakú vízfüggönyére képek és filmek is vetíthetőek, így a folyópartokról élvezhetik a nem mindennapi attrakciót az arra járó győriek és a turisták. A szökőkút mostantól folyamatosan működik, este 10 óra után viszont nem megy, hogy ne zavarja a környék nyugalmát.

Kapcsolódó videó
További híreink
 
 Hétfőn a késő délutáni órákban szenvedélyes hangú és felkészült előadó közreműködésével nyílott meg az MMIK aulájában a Szombathelyi Civil Kerekasztal tagszervezetei és az Agora Szombathelyi Kulturális Központ valamint az Őrségi Református
 
A SÉTA, azaz a Sajtó és Tanulás médiapedagógiai program keretében, melynek célja többek között az újságolvasás megkedveltetése a tizenévesekkel, az idén nyáron is kitűnő hangulatú tábort szerveztek a rendezők.
 
A Győri Audi ETO KC együttese nem mindennapi küldetést teljesített a szezon kezdete előtt hagyományosan megrendezésre kerülő csapatépítő program keretében. A zöld-fehérek a Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred telephelyén ka
Hírek
 
 Hétfőn a késő délutáni órákban szenvedélyes hangú és felkészült előadó közreműködésével nyílott meg az MMIK aulájában a Szombathelyi Civil Kerekasztal tagszervezetei és az Agora Szombathelyi Kulturális Központ valamint az Őrségi Református
 
A SÉTA, azaz a Sajtó és Tanulás médiapedagógiai program keretében, melynek célja többek között az újságolvasás megkedveltetése a tizenévesekkel, az idén nyáron is kitűnő hangulatú tábort szerveztek a rendezők.
referenciák
90 ÉVES A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG
 
GYŐR 2023
 
West Pannon Audiovizuális Klaszter
1 régió, 3 megye, 30 televízió, 1000000 néző!
© 2017 regio1.hu Minden jog fenntartva.